I. Nyugat-magyarországi nyelvjárásterület: Használja a zárt ë-t (gyërek), a nyílt e-k gyakran tovább nyitódnak (käcskä), az ó, ő, é-k helyén uo, üö, ië kettőshangzők állnak (szuo, lüö, kiëz), az í, ú, ű-k tipikus esetben rövidek (tiz, husz, tüz), jellemző az l-ezés (folik), a v zöngésít (Vazsvár), olykor zöngétlenül a hasonulásban (ötfen), á utáni szótagban az a gyakran o-vá záródik (házo, lábom), mássalhangzó után a j gy/ ty-vé válik (dobgya, aptya). Jellemző helyhatározóragjai a -bu/ -bü, -ru/ -rü, -tu/ -tü, (házbu stb.), az archaikusabb részeken elmaradhat az illeszkedés (Feriho) vagy éppen erősebben működik (fülö 'füle', hínya 'hívni': itt eredetileg mély hangú volt a tő), a főnévi igenév képzőjének jellemző alakja a -nyi (várnyi). Legszínesebb alcsoportjai az őrségi, hetési, göcseji, illetve a szigethelyzetű felsőőri.